Kis Pintér Imre (1941-2022)

1965  Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar - magyar-könyvtár szak

1965–1971 között a Kohó- és Gépipari Minisztérium Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézetének műszaki könyvtárosa.
1971–1974 aspiráns, tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem 20. századi magyar irodalom tanszékén.
1974–1986 között a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1986–1989 között tudományos főmunkatársa volt.
1989–1990 között a Magyar Napló főszerkesztő-helyetteseként dolgozott.
1991–2011 között a Kortárs című folyóirat főszerkesztője.
2011-ben nyugdíjba vonult.

2021 Művészetelméleti Tagozat Elismerő Oklevele - „A művészeti értékek közvetítésért"
2013 A Magyar Érdemrend lovagkeresztje
1998 József Attila-díj 
1981 A Művészeti Alap irodalmi díja
1979 Kritikusi Nívódíj

Kritikusként elsősorban nemzedéke alkotóinak életművét vizsgálta. Határozott értékrendje, éles szeme, világos fogalmazása azonnal a kortársi kritika élvonalába emelte. Feltűnő volt nyitottsága: semmi sem kerülte el figyelmét, ami érték. De – nem törődve személyi érzékenységekkel – a gyöngeségeket is szóvá tette.
Nagy veszteség, hogy a későbbiekben összeférhetetlennek tartotta szerkesztői munkájával a kritikaírást, mert korábbi munkái máig kihagyhatatlanok az általa figyelemre méltatott alkotók recepció-történetéből. 
Irodalomtörténészként nem avuló monográfiát írt Füst Milánról. Nem ritka eset, hogy egy monográfus gondolkodására meghatározó szerepet gyakorol kutatásai tárgya: Kis Pintér Imréről is elmondható ez. Füst Milán, saját meghatározása és a róla született könyv címe szerint „a semmi hőse”, a Nyugat első, legnagyobb nemzedékének körében otthonra talált, de megőrizte különállását. Kis Pintér Imre is ilyen elkötelezetten szuverén személyiség.
Amikor először találkoztam vele személyesen, az 1989 őszén induló, hetente megjelenő Magyar Napló főszerkesztő-helyettese volt. Ez a lap a már akkor legendává vált Mozgó Világ törekvéseit folytatta. A sokféle ízlést, érték-preferenciát, gondolkodásmódot képviselő alkotók együtt jelentek meg hasábjain. Kivételes pillanat volt ez, amikor minden szellemi és irodalmi áramlat egy irányba mutatott. Hasonlóra csak a reformkor és 1956 adott példát. Ez a kegyelmi időszak alig néhány hónapig tartott, de a minden értéket befogadó sokszínűség eszménye megmaradt. Kis Pintér Imre ezt őrizte és szolgálta a továbbiakban is, már a Kortárs főszerkesztőjeként.
Tudta, hogyne tudta volna, hogy a pártpolitikához igazodó irodalmi táborok visszafordíthatatlanul szembekerültek. Mégis úgy gondolta: talán van annyi belátás a magyar irodalom józanabb alkotóiban, hogy legalább műveik párbeszédét megengedjék. Az örök példakép Nyugatban ez még lehetséges volt – és a Kortárs szegről-végről mégiscsak a Nyugat leszármazottja. Halovány volt a remény, és – bár Kis Pintér Imrét aligha lepte meg – mégis fájdalmas volt, hogy az irodalmi élet feladta a politika fölé emelkedés eszményét. Így meg kellett tapasztalnia: korábbi irodalmi barátainak egyik fele elfordult lapjától. 
Így pedig, a Kortárs történetének leghosszabb ideig működő főszerkesztőjeként, nem tehetett mást, mint tudomásul vette a kialakult helyzetet. Amiből nem engedett: a minőség eszménye. Ennek képviseletében tudta megőrizni a folyóirat tekintélyét akkor is, amikor erre egyre kevesebb esély kínálkozott. Mind nehezebb feltételek között is fáradhatatlanul szolgálta az alkotókat, és velük az olvasókat is: ízlést formált, mértéket teremtett. (Forrás: Solymosi-Tari Emőke, 2021)

Füst Milán válogatott művei (válogatta, szerkesztette, jegyzetek, 1978)
Helyzetjelentés (tanulmányok, kritikák, 1979)
A Semmi hőse (Füst Milán költő világképe, 1983)
Esélyek (válogatott tanulmányok, 1990)
Szellemek utcája. In memoriam Füst Milán; vál., szerk., összeáll. Kis Pintér Imre; Nap, Budapest, 1998 (In memoriam)